|
2015-03-14 17:45:21, szombat
|
| |
| |
|
|
| |
X/A
Kínos hallgatás feszült köztük egész úton. A taxi bekanyarodott a kis térre, s megállt a villa előtt. Zsuzsi nem mert Péterre nézni, csak nyitotta az ajtót, s kiszállt. Péter néhány végtelennek tűnő pillanatig maga elé meredve ült, aztán kilépett a kocsiból, kifizette a taxit, s megállt a járdán a két bőrönd mellett. A taxisnak nem volt sietős az útja, a szélvédővel babrált. Péter kirobbanó haraggal kiáltott rá:
- Akarsz még valamit?!
A taxis gázt adott, s hamarosan eltűnt a térről. Zsuzsi elővette a kulcsait, forgatta a kezében, s könnyek bujkáltak a hangjában, mikor megszólalt.
- Őrületesen félreérted a dolgot. Én itt csak megtűrt voltam. Semmi közöm ahhoz a világhoz, amiről beszéltél.
Péter nem fordult felé, anélkül felelt.
- De innen jöttél Révházára. Ebben a villában nevelkedtél. Itt éltél.
Zsuzsi idegességében megemelte a hangját.
- Ne legyél csökönyös! Pánikba estél, és nem akarod megérteni, hogy nincs közöm hozzá!
- Nehéz elhinni,- mondta Péter fátyolos hangon - a kulcsok ott vannak a kezedben, ez az otthonod. Felvetődött bennem, hogy tudod elfogadni ezután az én kis szobámat. Azt az életet, amit én tudok nyújtani?!... Zsuzsikám, nem tagadom, nagyon mellbe vágott a felismerés.
- Ha igazán szeretsz, bízol abban, amit mondok. Gyerünk be! - mondta Zsuzsi mutatott határozottsággal, s megindult a kapu felé. Közben remegtek a lábai, s nem mert hátranézni. Iszonyúan félt attól, hogy Péter nem követi. Csak akkor nyugodott meg kissé, mikor a kapun belül látta. S, magában imádkozott, hogy legyen módja, ideje elmondani mindazt, amit mondania kell ahhoz, hogy Péter végre magához térjen.
Kinyitotta a bejárati ajtót, kikapcsolta a riasztót. Magában megállapította, hogy Béla bácsi nemrégen járhatott ott, kocsijával beállt a garázsba, ahogy szokta, s meglocsolta a kertet. Örült annak, hogy itthon van. Alighanem szükség lesz a segítségére, ha Pétert maga nem tudja meggyőzni. Talán, ha mástól hallja, hogy nincs oka kétségbeesésre, hamarabb megnyugszik.
Péter már a teraszon volt. Letette a két bőröndöt, s állt mellettük, mint a cövek. Zsuzsi félelemmel nézett komor arcába. Annyira tragikusnak érezte helyzetüket, hogy elfordult hirtelen, s felzokogva a fehér márványoszlophoz borult. Péter ettől észre tért. Karjaiba kapta, s már könyörgött.
- Bocsáss meg, kicsi életem! Hülye voltam, egy állat, egy vadbarom! Megijedtem. Magunkért ijedtem meg, pedig tudnom kellene, hogy te minden körülmények között olyan vagy, amilyennek megszerettelek!
Zsuzsi lelkében kisütött a nap. S, elmondta ott helyben a lényeget. Péter hallgatta, s lassan kisimultak vonásai.
Sokféle gondolkodás létezik. Péter nem bánta volna, ha egyszer sok pénzt nyer a lottón, s nem utasítja vissza Fortuna másmilyen kegyét sem, de megrémült attól a gondolattól, hogy Zsuzsi más, mint amilyennek addig hitte. Bár, aligha roppant volna bele a kapcsolatuk. Annál jobban, sokkal jobban szerette Zsuzsit, de rosszkedve mutatta, hogy komolyan ragaszkodott a maga ideáihoz is. Zsuzsi megint egy másféle Pétert ismerhetett meg
Péter, amint beigazolódva látta Takács Imre jóslatát, miszerint Zsuzsit alighanem “ egy szál ruhában“ fogja feleségül venni, egészen megvidámodott.
Zsuzsi hasonlóképpen. Ebben is szépen összetalálkoztak. Pétert tréfásan megfenyegette azzal, hogy ne örüljön előre, mert ha rajta áll, nem megy el innen üres kézzel. Az utóbbi időben ezen a téren sokat tanult.
Péter nevetve legyintett, s azt felelte, az ilyenféle vagyonszerzés már nem nyugtalanítja, még segít is benne, ha tud. Amint ilyen szépen megegyeztek, mehettek beljebb lepakolni, s azt a “ másik világot “ vizitálni, ahogy Péter mondta.
Mi tagadás, Péter ámult. A hall hatalmas volt, ajtók nyíltak belőle mindenfelé. Közepén üvegasztal állt kényelmes fotelokkal, falak mentén szekreterek sorakoztak, rajtuk dísztárgyak egész sora.
A nyitott ajtókon át alig hihető gazdagság tárult szemei elé. Az utcai szobák egymásba nyíltak, teremnyi volt mind, s akár egy múzeum. Vitrinekben még ott voltak a nemes porcelánok, s minden más, ami nem tartozott a gyűjteményhez, s nem ítéltetett még csomagolásra. Végigmentek a zöld szalonon, az empire szobán, s benyitottak az ebédlőbe. A tükörfényes, hosszú asztal lapjában három csillár nézegette magát, a tárlókban sorakozott a hazai porcelánok színe-java. Annyi étkészlet volt ott, hogy Péter önkéntelenül felnevetett, s azt mondta, porcelánüzletben sincs több cserép.
Még inkább ámult a háló láttán. Olyan hatalmas volt a brokáttal bevont franciaágy, hogy szükség esetén hatan is elfértek volna rajta. Mondta, hogy szívesen elfogadná családi ágynak. Zsuzsi felajánlotta, hogy töltsék ott az éjszakát. Péter körülnézett, s megrázta a fejét.
- Nem ! Inkább a te szobádban szeretnék letelepedni. Itt sok a selyem, brokát. Szépnek szép, de idegen. Ilyen fotelbe beleülni se lehet, mert összegyűrődik a huzata. Hogy vegyelek itt az ölembe ?
Zsuzsi nevetett
- Senki sem kérné számon rajtunk, ha a brokátot összegyűrnénk.
- Neem?! -kérdezte Péter huncut szemekkel, s már kapta is ölbe. Beleült vele az egyik hatalmas fotelba, csókolta szédülten, s olyan örömmel, hogy Zsuzsi végleg megnyugodott.
Folytatták aztán a nézelődést. A hálószobáról tapétaajtó nyílt a dolgozószobára. Péter megtorpant az ajtóban, nagyot fütyült, s azt mondta:
- Ez gyönyörű! Kedvenc professzoromnak volt hasonló, bár ha meggondolom, ez még annál is szebb! Akár egy szentély, a tudomány szentélye. Ezer könyv, és ezek a szép mahagóni bútorok, kényelmes bőrgarnitúra... Itt aztán szívesen töltené az ember munkás napjait! Valahol a lelkem mélyén ígértem magamnak hasonlót. Egyszer, majd sokára, ha már a nyugdíj felé ballagok.
Zsuzsi elgondolkodva hallgatta, s váratlanul azt mondta :
- Neked adom! Igenis, neked adom! Ez lesz az első, amit Kozmától elveszünk. Nekem semmim sincs ebben a házban, csak az lesz a miénk, amit kiharcolunk. Béla bácsinak megmondom, a dolgozószobát mindenképpen szerezze meg.
Pétert óvatosságra intette Zsuzsi helyzete, nem vette komolyan. Az ügyvéd említése pedig gonddal felhőzte homlokát, s nyugtalanul kérdezte, kiféle, miféle az emlegetett úriember. Most Zsuzsi húzta a kényelmes bőrkanapé felé, magától az ölébe telepedett, s Béláról csillogó szemekkel beszélt. Elmesélte az ügyvéd történetét, s hozzátette:
- Szeretni fogod! Találkoztok majd hamar. Fel kell hívnom, hogy itthon vagyunk. Ó, istenem ! Itthon ?! Csak most érzem úgy, hogy ez a ház az otthonom. Csak azután, hogy máshol nem láttak szívesen.
Péter magához fogta erősebben.
- Anyámnak sohasem fogom megbocsátani... - mondta csendesen.
- Nem szabad neheztelned rá. Még nem tudja, hogy mennyire szeretlek! - felelte Zsuzsi, s maga hajolt Péterhez, adta s kérte a csókot.
A dolgozószobán át újra a hallba jutottak. Péter körbemutatott, s ironikusan mondta.
- Az ember esze megáll! Álmomban sem gondoltam volna, hogy a szocializmus kellős közepén ilyen főúri körülmények között élnek a jó káderek. Míg egyenlőségről, testvériségről prédikálnak, sütögetik a maguk pecsenyéjét. Személyzetet tartanak, hihetetlen kényelemben, jómódban töltik napjaikat. Alighanem, csak nekünk szánták a szocializmust, maguk beérték a rothadó kapitalizmussal.
Ha Takács Rozália szelleme ott bolyongott a falak között, erősen háborgott az eretnek szavak hallatán. Továbbmentek a konyhai fertály felé. A halltól üvegfalú folyosó választotta el a konyhai részt, ott voltak a hajdani belső személyzet szobái is. A háború előtti tulajdonosok adtak arra, hogy rendes szobákban helyezzék el őket. Rózsi nem követte példájukat, ezt is a maga részére tartotta fent.
Zsuzsi benyitotta az első ajtót.
- Nézz be, kedves! Rózsi ezt a kisszobát torockói szobának nevezte, népművészeti berendezése miatt. Az egyetlen hely, ahol összegyűjtötte az ilyen jellegű bútorokat, tárgyakat. Máshol a villában nem találkozhatsz velük. Nekem ez a szoba tetszik a legjobban, szívesen elfogadnám.
Péter átkarolta, s nevető szemekkel kérdezte:
- Neked adjam?
Összenevettek, s mentek a következő szobácskához. Az amolyan úriszoba volt, a maga nemében szintén egyedülálló a villában, mintha a teremnyi szobák mellett a ház asszonyának szüksége lett volna erre a hangulatra. A háború előtt vidéki úriemberek éltek ilyen környezetben. Zongora állt a sarokban, középen kerek asztalka szép csipketerítővel, párnás székekkel. Hagyományos kombinált szekrény volt a szobában, rengeteg szép csipkével, porcelánnal. A heverőn is régimódi díszpárnák voltak, akárcsak felette a faliszőnyeg. Ráérős kisasszonyok hímezhették valaha, miközben hallgatták az aranyozott, cifra falióra békés ketyegését.
A mezítlábas falusi lány talán ilyen szobáról álmodott. Ez volt vágyai netovábbja, s mikor módjában állt, megteremtette magának, de már nem használta. Az ügyvéd oda vonult vissza pipázni, ha hosszabban időzött a villában. Rózsi máshol nem tűrte meg a dohányfüstöt.
- Ez a pipázó! - mondta Zsuzsi is, s megindokolta az elnevezést. Péter alig figyelt. A sarokban álló hangszert bámulta.
- Zongorátok is van ? - kérdezte aztán megilletődött hangon.
Zsuzsi nyelvén volt, hogy neki nincs, Rózsié volt természetesen, de Péter hangja meglepte. Így csak bólintott, s közben egykedvűn nézett a hangszerre. Péter közelebb ment a zongorához, felnyitotta tetejét, s azt kérdezte :
- Szeretsz játszani rajta ?
Zsuzsi hangjában könnyek bujkáltak.
- Nem kérdeznél ilyet, ha jobban figyelsz rám!...Nem tudok rajta játszani. Rózsi haláláig azt sem tudtam, hogy van zongora a háznál.... Édesanyám zenetanár volt, zongoraművész. Rózsi utálta. Ahogy engem sem szeretett. Eszébe sem jutott, hogy illene zenére taníttatni. Odaültetni egy olyan hangszer elé, melynek édesanyám a művésze volt.
Péter ugrott, s magához ölelte.
- Teljesen igazad van! Meggondolatlan kérdés volt, mert figyeltem rád, nagyon is figyeltem, csak éppen nem rögződött még bennem teljesen...Ne sírj, no ! Vigasztalásul játszom valamit, jó ?!
Leült a zongorához, s ujjai gyakorlottan végigfutottak a billentyűkön. Megállapította, hogy felhangolták, aztán azt mondta csendes mosollyal, hogy szív küldi szívnek, szívesen, s játszani kezdett. Lehár Mosoly országából, a Vágyom egy nő után című dalt játszotta, hiszen vágyakozott maga is. Közben sejtése sem volt arról, hogy Zsuzsinak semmit sem mond, az mellett, hogy szép zene, hiszen elzárva élt attól is, hogy a kedvesen kellemes operettzenét megismerje. Péter játéka mégis elbűvölte. Valósággal ámult. Az egyszerű család fia zongorán játszott! Ez hihetetlen volt, s gyönyörű is egyben.
Elhatározta, nem kérdez rá. Nem bántja meg vele. Majd később feleletet kap. Elhaltak az utolsó dallamok is, s Péter felnézett rá. Szemében vágyakozás ült, s lassan lecsukta a zongora fedelét.
Zsuzsi már ismerte ezt a mély, sötétlő tekintetet. Kezét nyújtotta, s elindultak a szobája felé. Útközben nem beszélgettek, csak egymáshoz simultak, s zakatolt a szívük. Péter a szobaajtóban megtorpant. Karjaiba emelte Zsuzsit. Elvitte a keskeny heverőig, s leborult vele.
A pillanatnak dupla varázsa volt. Ez az ágy az érintetlen, lélekben is ártatlan lány fekhelye volt. Most nászágy lett ebből is.
X/B
Besötétedett már, mire újra a dolgozószobában voltak. Zsuzsi tárcsázta az ügyvéd számát. Béla azonnal jelentkezett, a nagyot kurjantott, mikor Zsuzsi hangját megismerte. Kölcsönös üdvözlés után az ügyvéd hangja aggodalmas lett.
- Azt hittem, Révházáról telefonálsz...Hogyhogy feljöttetek?! Tetejében rosszkor. Holnap van a hagyatéki tárgyalás. Kozma kézbe kapja a végzést, be akar majd jutni a villába. Időre van szükségem, hogy elvegyem a kedvét az igyekezettől. Magam is csak néhány órája vagyok itthon, nem volt időm cselekvésre. Jó volna, ha nem mutatkoznátok, míg kialkudom a kedvező pozíciót. Na, de ezt majd Imrével megbeszélem. Add át a telefont, Zsuzsikám!
Zsuzsi sírva fakadt. Könnyek között mondta el, amit Béla nem tudott. Az ügyvédet lesújtotta a hír. Aztán idegesen kérdezte:
- Akkor milyen többes számról van szó? Kivel jöttél fel?
Zsuzsi engedelmesen felelt. Béla félbeszakította.
- Egy fiatalemberrel jöttél?!... Zsuzsikám! - kiáltott fel neheztelőn.
Zsuzsi elfogódottan felelt.
- Szeretjük egymást, Béla bácsi, és így hozta a helyzet.
Az ügyvéd hallgatott egy ideig, aztán hangja újra nyugtalanságról árulkodott.
- Biztos, hogy révházi a fiú? Imre ismerte ? Tudott erről a liezonról ?! Nem ellenezte? Őszintén felelj, kislányom!
Zsuzsi sietve megnyugtatta. Aztán néhány mondattal bemutatta Pétert, s hozzátette, hogy kedvelni fogják egymást. Az ügyvéd bizonytalan hangon felelte, hogy maga is reméli, s bejelentette, hogy még az este folyamán meglátogatja őket. Előtte van valami elintéznivalója, de legkésőbb tízre a villában lesz.
Mikor Zsuzsi letette a telefont, Péter bosszús arccal mondta, hogy le kellett volna beszélni az ügyvédet a késői látogatásról, milyen alapon alkalmatlankodik éjszaka.
Zsuzsi finoman mosolygott.
- Még ez sem rögzült benned, kicsi kedvesem! - felelte nyugodt hangon - Béla bácsi mintha hazajönne. Kulcsa van a villához- És, apai szemmel szemügyre akar venni mielőbb. Ami a késői időpontot illeti, meglepődött volna. Jött már ide éjfélkor is. A nagyvárosi ember nem fekszik korán.
Péter mókás grimaszt vágott. Zsuzsi kacagott. Sejtette, hogy az " apai szemmel " okozza Péternek a legfőbb gondot. Összekapaszkodva kimentek a hallba, s belehuppantak az üvegasztal körül álló bőrfotelek egyikébe. Zsuzsi beleült Péter ölébe, s csókolóztak egy ideig. Péternek egyszer csak megkordult a gyomra. Zsuzsi ijedten mondta:
- Éhes vagy! Déli néhány falaton kívül ma nem ettél, én pedig a villát mutatom ahelyett, hogy enni adnék. Miért nem szóltál?!
Péter jóízűen nevetett.
- Dehogynem ettem! Zsuzsit ettem, és nagyon finom volt. Mindjárt elölről kezdem.
Zsuzsi édes tiltakozással kipattant az öléből, s vitte kezénél fogva a konyhai fertály felé. Megtorpant a küszöbön. Este még nem járt a konyhában, nem tudta, hol keresse a villanykapcsolót.
Péter nagyot nézett, s maga kapcsolta fel a villanyt, csak aztán kérdezte :
- Hogyhogy nem tudod a kapcsoló helyét ?! Ez meg, hogy lehet ? Az ember este is kiszalad a konyhába ezért, azért.
Zsuzsi bánatosan felelt.
- Kapaszkodj meg, kedves! Rózsi haláláig nem csak esténként, nappal sem jártam itt. Aztán is csak éppen. Edina készítette el az ebédet. Az a kedves szabolcsi kislány, akiről már meséltem. Kettesben voltunk, Béla bácsit nem számítva. A szakácsnő, és a sofőr előbb elment.
Péter türelmesen hallgatta, noha korgott a gyomra erősen, s abbeli aggodalmában, hogy a jövőben is éhen marad, megkérdezte:
- De főzni azért csak tudsz valamit, Zsuzsikám?!
- Hogy tudnék, ha nem jöhettem be a konyhába ?! Rózsi megtiltotta, hogy az engedélye nélkül bárhova belépjek. Tetejében a szakácsnő barátságtalan volt, hogy ne mondjak gonoszt. Gondolod, ilyen asszony Rózsi tiltása ellenére titokban főzni tanít egy megtűrt lányt, akit maga is szívesen nevezett koloncnak ?! Esze ágában sem volt. Annyira nem, hogy kilökött volna innen, ha bejövök. Egyszer félig megtette. Az elődje néha adott egy-egy vajas kenyeret, ha ebéd és vacsora között megéheztem, Teri néni még erre sem volt hajlandó. Talán tízéves lehettem, mikor egyszer bejöttem éhesen, mert valami miatt nem ettem délben rendesen. Vállamnál fogva kipenderített. Az égvilágon semmit sem értek a főzéshez, de ezt vedd szó szerint! - mondta Zsuzsi boldogtalanul.
Péter nagyot fújt.
- Hú! Akkor szépen éhen halunk majd.
X/C
Zsuzsi elhitte ijedelmét, s átölelte gyorsan a nyakát.
- Megtanulok főzni, ne félj! Igyekezni fogok, komolyan ígérem. Addig nem tudnál te főzni véletlenül? - kérdezte esdeklőn.
Péter nagyot nevetett.
- Egyem meg a kis szíved! Rám számítasz, a férfiúra ?! Bevallom, nem erős oldalam a főzés, de majd veszünk egy szakácskönyvet. Addig beérjük lecsóval, rántottával.
Zsuzsi örült, s sietve mondta:
- A hónap végére nem lesz panaszod, meglátod! De édesanyádnak ne áruld majd el, hogy eleinte semmit sem tudtam.
Péternek tetszett, hogy anyjának is igyekszik megfelelni. Döcögősen nevetett, s Zsuzsi orra hegyére csókot nyomott. Aztán tréfálkozón palástolta elégedetlenségét.
- Ha a kisasszony a konyhába be sem tette a lábát, szabadna tudnom, akkor mivel töltötte az idejét?!
Zsuzsi kiigazította.
- Nem tehette be, kedves! Ez nem ugyanaz. Ne feledkezz meg folyton az itteni lehetőségeimről.
- Bocsánat! Őszintén mondom. De a választ továbbra is várom.
- A gimnázium mellett mivel foglalkoztam ? Kicsi koromtól nyelveket tanultam napi rendszerességgel. Jól ment, szerencsére. Mostanra perfekt beszélek angolul, németül, és franciául. Jól bírom az olaszt is, mellette a klasszikus latint is jobban ismerem, mint azt a suliban megkövetelték.
Péter bámult, aztán hitetlenkedőn felnevetett.
- Viccelsz?!
- Nem, valóban így van.
- Nem létezik! Csak bolondozol velem ... Anyanyelvünkön kívül öt nyelvet beszélsz ?! A te korodban ? Ötöt ?!
Zsuzsi élvezte hitetlenkedését.
- Nem olyan nagy dolog, ha meggondolod. Csak jó érzék kell hozzá, megfelelő tanárok, s egy kis szorgalom. Mellette egyik nyelv segíti a másikat. Ezen az alapon sok európai nyelvben tájékozódhat az ember. Főleg olyan nyelvekben, melyek egymásra támaszkodnak. Például így segített a latin, mikor a svájci röterománban igyekeztem valamennyire eligazodni.
Péter megdöbbenése még mindig nyilvánvaló volt. Aztán felnevetett.
- Ez fantasztikus! Te nyelvzseni vagy!
- Nyelvzseni ?!- kérdezte Zsuzsi kacagva, noha nem először hallotta ezt a meghatározást, de nagyon jó volt Pétertől is hallani.
- Hogy a csudába ne ?! Tizennyolc évesen mindezt tudni ?! Megáll az eszem!
Zsuzsi továbbra is élvezte volna, ha nem jut eszébe, hogy máshoz nem ért.
- Ez sem fog vigasztalni, kedves, ha majd valami löttyöt teszek eléd. Még akkor sem, ha közben több nyelven kérlek, hogy ne haragudj rám.
Péter elkapta a derekát, s felültette a konyha közepén álló tekintélyes asztalra. Izgatott volt, szinte hadarta :
- Már nem érdekel a főzés! Annak, akinek ilyen memóriája van, semmi megtanulni. Sokkal inkább feldob a fantasztikus tudat, hogy jövendő gyermekeinknek máris óriási sansza van! Megtanítod őket majd időben néhány nyelvre, legfontosabbakra. Ha semmi mást sem tanulnak, akkor is szép darab kenyér lesz a kezükben... Egyébként, hogy jutott eszedbe azt a svájci hogyishívják nyelvet tanulni? Csak nem akart a nénéd Svájcba települni, már az sem lepne meg.
- Más oka volt. Meséltem, volt egy gyűjteménye, ami már Kozmánál van. Gyarapította folyton, akkor éppen egy neves miniatűr sorozatot akart megszerezni magánforrásból. Nagy pénz forgott kockán. Nem bízott idegen tolmácsban, ezért külön hozatott egy röterománul tudó nyelvtanárt, hogy én tolmácsoljak. Nem volt könnyű dolgom. Ha nem ismerem olyan jól a latint, nem sikerül rövid idő alatt boldogulnom ezzel a nyelvjárással. Így is csak hat hónap múlva utazhattunk. Rózsi nagyon dühös volt. Ha nem tudja megszerezni a sorozatot, még kíméletlenebb lett volna.
Péter szeme összeszűkült.
- Kezdem már kiismerni őnagyságát. Képes volt gyötörni egyetlen alkalom miatt ?! A rohadt életbe!
- Magamnak is tanultam, kedves! - mondta Zsuzsi békítőn.
- Akkor is szemétség! Ezért tagadta meg a képzőt is. Befogott volna, mint egy rabszolgát. Jól jött neki a tehetséged, de nem volt hajlandó tisztességesen bánni veled a rohadék.
Zsuzsi kérőn nézett rá.
- Ne bántsd szegényt, már meghalt.
Péter továbbra is indulatos volt.
- Ne védd, életem! Szemét módon gyötört kiskorod óta, nem érdemel kíméletet.
- Arra kérlek mégis, ne bántsd a kedvemért. Halálában megszenvedett minden vétkéért, hidd el!
Péter hitte is, nem is, törődött is vele s mégsem, de mindenképpen meglepte, hogy Zsuzsi képes önzetlenül megbocsátani az ellene sokat vétőnek. Fontos felfedezésnek tartotta, de nem meditált felette tovább, mert egyre jobban kínozta az éhség, s ebben a pillanatban jobban érdekelte, hogy mi lesz a vacsora. Ilyen az ember természete.
X/D
Körülnéztek. Hamar kiderült, nincs látható ennivaló a konyhában. A hűtő üres volt, alighanem Béla bácsi kipakolta, ne maradjon romlandó benne. A szekrénykék, fűszerektől eltekintve csak edényeket és háztartási gépeket rejtettek. Péter egyre ingerültebben nyitogatta az ajtókat, s az utolsót becsapta rosszkedvűen.
- Hol a spájz? - fordult Zsuzsihoz bosszús arccal.
Zsuzsi még sohasem járt benne, s hirtelen nem tudott felelni, Péter türelmetlenül mondta:
- Az éléskamra, életem!... Idegenből átvéve - spájz, ugyebár?!
Zsuzsi búsan gondolta, nesze neked nyelvzsenisség, bámulat és ünneplés, ha még azt sem feltételezi róla, hogy ismeri a spájz szó jelentését. Vagy csak a férfiak természete ilyen, ha üres a hasuk ?! Csendesen felelt.
- Nem az értelmezésével van bajom, kedves... Talán a folyosó végén lesz valahol, a padláslépcső alatt.
- Bocsánat! - mondta Péter, mint aki észbe kapott, hogy tájékozatlantól kérdezte, s együtt mentek ennivalót keresni.
Valóban találtak egy ajtót a padlásra vivő lépcsőfeljáró alatt, de zárva volt. Péter drótból álkulcsot készített. Mikor feltárult az ajtó, ámultak mindketten.
Valóságos élelmiszerraktárra bukkantak. Volt ott minden, amit csak elképzelni lehet. Mennyezetig érő polcokon befőttek sorakoztak faltól-falig, ládákban liszt, cukor s más egyéb. Középen, mint az üzletekben az álló polcokon, konzervek garmadája, s volt egy hatalmas hűtőláda tele húsokkal, konyhakész zöldségekkel. Legcsábítóbb az a kolbászerdő volt, ami az éléskamra negyedét elfoglalta füstölt húsok, s sonkák között.
Összeborulva nevettek. Jól jött ez a rengeteg ennivaló, kevéske pénzüket megtarthatták másra. Péter már vidám volt, de az ítélkező így is kibújt belőle.
- Valóságos túlélési készlet! - állapította meg bosszús nevetéssel - A hatalom magas köreiben nyilván tudták, mitől félnek. Nem lepne meg, ha idővel rábukkannánk egy bombabiztos bunkerre is.
Zsuzsi finoman mosolygott.
- Meglehet, amennyit én ismerek a villából... - felelte, s magában gondolta újra, hogy a berzenkedés is férfiszokás. Péter olvasott a gondolataiban, mert kis nevetéssel hozzátette:
- Az elégedetlenség viszi előre a világ dolgát, kicsi virágom, tudod-e?!
Zsuzsi átfonta a nyakát, s csókot kínálva mondta:
- Csak velem legyél elégedett!
- Az leszek, megígérem ! - felelte Péter, s Zsuzsi az iménti tapasztalata ellenére is hinni akarta, komolyan remélni, hogy így lesz majd valóban.
Egész szál kolbászt vittek egy tálca tojással, angol kétszersültet hozzá, mert kenyerük nem volt. Péter állt a gáz mellé. Zsuzsinak nem akadt dolga, felült a konyha középén álló tekintélyes asztal szélére, s évődött.
- Gondoltad volna, hogy te főzöd majd az első vacsorát, mert kifogsz egy járatlan kis csajt?!
Péter nevetett, s maga is évődőn felelt.
- Akár gondolhattam volna, mert édesanyám gyakran mondogatta, hogy a mai lányok nemigen értenek a főzéshez. Mind tudós akar lenni inkább. De mit tehet az ember, ha egyszer a szoknya bolondja ?! Maga áll oda a gázhoz, ha enni is akar.
Zsuzsi nem vette magára, s kacagva felelt.
- Asszonyt kellett volna szerezned, az biztosan többet tud!
Péter félrelökte a serpenyőt, elkapta a derekát, s betyárosan nevetett a szeme.
- Az már biztos! Te is többet tudsz tegnap óta, igaz?!
Zsuzsi tiltakozott.
- Én nem vagyok asszony!
Péter tekintete mély lett és sötétlő, s forró lehelettel súgta:
- De bizony, az vagy, kicsi boldogságom! Már az vagy. Tegnap este óta az én édes kicsi asszonyom vagy.
Zsuzsi erőtlenül dőlt hozzá.
- Olyan gyorsan történtek velem a dolgok, hogy igazán még fel sem fogtam...- mondta csendesen.
- Akkor itt az ideje tudatosítani! - kiáltotta Péter nevetve, s ott helyben vetkőztetni kezdte. Zsuzsi kacagva tiltakozott.
- Ne!...Ne!...Már tudatosult!
- Ismétlés a tudás anyja!
Zsuzsi most már komolyan tiltakozott. Öt perc volt tíz óráig, s az ügyvéd általában pontos volt. Elkapta Péter vetkőztető kezét, s határozottan mondta, hogy nem lehet.
Péter esdekelt.
- Engedd, kicsi virágom! Vagy nem akarod hallani, hogy imádkozik kedvesed a karjaid között, ha azt dadogja : Zsuzsikám, életem, mindenem, kicsi boldogságom, nagyon szeretlek ?!
Zsuzsi szeme bepárásodott. Boldogan átélte volna újra, noha csak pár órája hallotta legutóbb, s még minden porcikája emlékezett rá, de nem volt rá annyi idő, amennyi kellett volna. Két tenyerébe fogta Péter arcát, s újra figyelmeztette az akadályra. Vigasztalásul csókot kínált. Péter kénytelen volt beérni vele.
szerző: Rényi Anna |
|
| |
|
0 komment
, kategória: novellák, gondolatok, versek |
|
|
|
Címkék: rendszerességgel, porcelánüzletben, alkalmatlankodik, határozottsággal, elégedetlenségét, villanykapcsolót, legfontosabbakra, összekapaszkodva, összetalálkoztak, márványoszlophoz, nyugtalanságról, csipketerítővel, tájékozatlantól, félbeszakította, kapitalizmussal, dolgozószobában, lehetőségeimről, professzoromnak, elintéznivalója, hitetlenkedését, figyelmeztette, nyelvzsenisség, megszerettelek, dolgozószobára, testvériségről, szakácskönyvet, fiatalemberrel, kétségbeesésre, értelmezésével, magánforrásból, meggondolatlan, megállapította, összegyűjtötte, anyanyelvünkön, gyermekeinknek, tisztességesen, taxi bekanyarodott, villa előtt, szélvédővel babrált, taxis gázt, villában nevelkedtél, kapu felé, kapun belül, bejárati ajtót, teraszon volt, fehér márványoszlophoz, maga ideáihoz, másféle Pétert, szál ruhában“, utóbbi időben, téren sokat, ilyenféle vagyonszerzés, Takács Imre, Most Zsuzsi, Takács Rozália, Lehár Mosoly, Mikor Zsuzsi, Elkapta Péter, Rényi Anna,
|
|
Offline
